Gesztesi Károly hiánya az évek múlásával sem halványul, sőt, a családja számára minden egyes évforduló újabb és újabb érzelmi próbatételt jelent. A legendás színművész születésnapján gyermekei, akik azóta már felnőtté értek és a maguk útját járják, egy emberként mozdultak meg, hogy leróják kegyeletüket édesapjuk budakalászi sírjánál. Ez a találkozás azonban most más volt, mint a korábbiak: a testvérek között olyan mély szövetség és egység mutatkozott meg, amely még a jelen lévő ismerősöket is megrendítette. Ahogy a sírhant felett egymás kezét szorították, látszott, hogy Károly öröksége nemcsak a filmvásznon, hanem a gyermekei lelkében is kitörölhetetlenül él tovább.
A látogatás során nem maradtak el a könnyek, hiszen a gyász ilyenkor elemi erővel tör felszínre. A gyerekek hosszú ideig némán álltak a virágokkal borított sírkő előtt, mintha csak egy utolsó, láthatatlan tanácsra várnának az imádott apától. A családi emlékezés során felelevenítették azokat a pillanatokat, amikor a ház még Károly harsány nevetésétől volt hangos, és amikor mindenki számára ő jelentette a biztos pontot és a védelmet. Bár az életük azóta sok irányba ágazott el, ez a nap szent és sérthetetlen számukra: ilyenkor nincs helye vitának vagy távolságtartásnak, csak az összetartozásnak és a közös fájdalomnak van tere.
A temető csendjében elhelyezett mécsesek lángja mellett a testvérek egy különleges fogadalmat is tettek: bármi történjék is a jövőben, édesapjuk nevét és emlékét méltó módon fogják őrizni. Ez az egység azért is rendkívül fontos, mert a közvélemény gyakran találgatott a család belső viszonyairól, de most minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy Gesztesi Károly gyermekei egy elválaszthatatlan közösséget alkotnak. A sírnál töltött órák alatt a fájdalom mellett a szeretet és a hála dominált, hiszen mindannyian tudják, hogy az a mérhetetlen életszeretet, amit tőle kaptak, a legnehezebb időkön is átsegíti őket. Az emlékezés virágai között ott maradt a remény is, hogy az édesapjuk büszkén tekint le rájuk onnan fentről.
