A magyar színjátszás egyik legfényesebb csillaga, a tragikusan korán eltávozott Börcsök Enikő emléke még mindig fájdalmasan élénk a közönség és a szakma szívében. Halálának körülményei és az utolsó időszak küzdelmei sokáig rejtve maradtak a nyilvánosság elől, ám most, évekkel a tragédia után, élettársa, Tóth József elérkezettnek látta az időt, hogy megszólaljon. Olyan mély és megrázó részleteket osztott meg a művésznő végső napjairól, amelyek teljesen új megvilágításba helyezik azt az emberfeletti tartást és méltóságot, amellyel a Jászai Mari-díjas színésznő az elkerülhetetlennel szembenézett. A vallomás minden szava húsbavágó, hiszen egy olyan asszony képét festi le, aki még a legnagyobb testi gyötrelmek közepette is a szeretetet és az életszeretetet választotta.
Tóth József felidézte, hogy Enikő az utolsó hetekben már érezte, hogy a szervezete, amely oly sok csatát megnyert korábban, most végleg feladja a harcot. A veseátültetéseken átesett színésznő állapota rohamosan romlott, de a külvilág felé ebből szinte semmit nem mutatott. Az otthonuk falai között zajló dráma során József volt az egyetlen támasza, aki végignézte, ahogy az imádott nő fokozatosan gyengül el. A férfi elmesélte, hogy Enikőnek még az utolsó pillanataiban is volt ereje a humorhoz, sőt, ő próbálta tartani a lelket a párjában, miközben pontosan tudta, hogy már nincs visszaút. A fájdalmai olykor elviselhetetlenek voltak, mégis, az arcán egyfajta megmagyarázhatatlan nyugalom és békesség tükröződött, ami mindenkit megdöbbentett a környezetében.
A párja őszintén vallott arról is, hogy az utolsó közös éjszakájukon milyen súlyos csend telepedett a szobára. Nem kellettek szavak; a tekintetekben ott volt minden közös emlék, az összes eljátszott szerep és a megélt boldogság. József szerint Enikő nem félt a haláltól, inkább az aggasztotta, hogy mi lesz azokkal, akiket itt hagy. A színésznő még a kórházi ágyon is a terveiről beszélt, mintha csak egy következő premierre készülne, pedig a teste már nem engedelmeskedett az akaratának. Ez a kettősség – az élni akarás és az elkerülhetetlen vég elfogadása – tette őt az utolsó óráiban is igazi hőssé, aki nem engedte, hogy a betegség elvegye a méltóságát.
A vallomás kitér arra a hatalmas űrre is, amit a színésznő hagyott maga után. József elmondása szerint a ház azóta is visszhangzik Enikő nevetésétől, és minden tárgy őrzi a keze nyomát. A gyász feldolgozhatatlan, de a férfi számára megnyugvást ad a tudat, hogy az utolsó leheletéig mellette maradhatott, és foghatta a kezét, amikor átlépett a túlsó oldalra. Ez a megrázó visszatekintés nemcsak egy szerelmi vallomás, hanem egy mementó is egy páratlan művésznek, aki az utolsó pillanatig tanított minket arra, hogyan kell méltósággal, szeretetben és emelt fővel búcsúzni az élettől, még akkor is, ha a szívünk megszakad.
