A közkedvelt és elismert színésznő, Szalay Kriszta radikális elhatározásra jutott, amely teljesen megdöbbentette a környezetét és a hazai közvéleményt: önként vállalta, hogy elhagyja otthona kényelmét, és hajléktalanként az utcára költözik. Ez a megrázó és végletekig feszült kísérlet nem egy hirtelen jött magánéleti válság eredménye, hanem egy mélyen humanitárius és művészi döntés, amelynek során a színésznő a saját bőrén akarja tapasztalni azt a kőkemény és könyörtelen valóságot, amellyel a fedél nélkül élőknek minden egyes nap szembesülniük kell. Kriszta teljesen beolvadt a budapesti utcák világába, ahol a túlélésért folytatott küzdelem minden egyes percre rányomja a bélyegét.
A művésznő nem aprózta el a dolgot, és semmiféle előjogot vagy külső segítséget nem vett igénybe az utcán töltött napok és éjszakák során. Ugyanúgy küzdött a fagyos időjárással, a járókelők sokszor rideg, elutasító tekintetével és a biztonságos menedék hiányával, mint bármelyik sorsára hagyott ember a főváros eldugott szegleteiben. Szalay Kriszta ezzel a drasztikus lépéssel egy olyan láthatatlan társadalmi rétegre akarja ráirányítani a reflektorfényt, amelyről a többség legszívesebben teljesen elfordítaná a fejét, és az így szerzett brutális tapasztalatait beépíti a jövőbeli projektjeibe is.
A háttérben meghúzódó részletek szerint a színésznő családja és legközelebbi barátai is feszült aggodalommal követték ezt a veszélyes vállalkozást, hiszen az utca törvényei kiszámíthatatlanok és rendkívül kemények. Kriszta a saját bőrén tapasztalta meg, milyen érzés teljesen kiszolgáltatottnak lenni, ételért sorban állni, vagy éppen egy kartondobozon fekve keresni az álomnak látszó nyugalmat a zajos aluljárók mélyén. Ez az érzelmi és fizikai hullámvasút teljesen átértékelte benne a biztonságról és az emberi méltóságról alkotott fogalmakat, és a mindennapi küzdelmek során olyan mély emberi drámáknak lett a közvetlen tanúja, amelyeket ép ésszel is nehéz feldolgozni.
Miközben a járókelők többsége észre sem vette, hogy egy ismert és ünnepelt színésznő gubbaszt a sarkon a kopott ruháiban, Kriszta folyamatosan gyűjtötte az impressziókat és a megrázó emberi történeteket. Ez a szokatlan és bátor akció rávilágít arra, hogy a művészet és a társadalmi felelősségvállalás néha egészen extrém formákat is ölthet, ha valaki valóban meg akarja érteni a világ árnyoldalát. A színésznő kendőzetlen őszinteséggel és mély megrendültséggel beszélt arról a belső utazásról, amit ez a néhány nap jelentett számára, és az utcán szerzett sebek, mind lelki, mind fizikai értelemben, örökre megváltoztatták a gondolkodásmódját.
