A Jászai Mari-díjas színművész, Csuja Imre neve évtizedek óta egyet jelent a hitelességgel, a megkérdőjelezhetetlen tehetséggel és azzal a fanyar humorral, amellyel az Üvegtigris Ízirájdereként vagy A mi kis falunk polgármestereként számtalanszor megmosolyogtatta a nemzetet. A mindent elsöprő szakmai sikerek és a nézők imádata mögött azonban egy olyan mélyen sebzett lélek lakozik, akinek az élete során a legszörnyűbb, emberfeletti családi tragédiákkal és húsbavágó veszteségekkel kellett szembenéznie. A művészvilágban és a rajongók körében hatalmas hullámokat vetett a hír, amikor az Örkény Színház bejelentette a közkedvelt színészlegenda nyugdíjba vonulását, ami mögött most végre felsejlik a teljes, eddig eltitkolt érzelmi igazság.
Sokan hajlamosak elfelejteni, hogy a csillogó színpadi fények és a kamerák kereszttüzében álló művészek mögött hús-vér emberek rejtőznek, saját drámákkal. Csuja Imre esetében a múlt sötét árnyai és a családot ért felfoghatatlan tragédiák – fia elvesztésének örökké sajgó, gyógyíthatatlan sebhelye – olyan lelki terhet róttak rá az évek során, amit csak kőkemény belső fegyelemmel lehetett elviselni. A színművész most elképesztő őszinteséggel beszélt arról, hogy eljött az a pont az életében, amikor a fizikai és mentális állóképesség határai megmutatkoztak, és a folytonos feszített tempó helyett a megérdemelt pihenésre, a családjára és a csendre kell fókuszálnia.
A háttérben meghúzódó döntés egy színházi momentumhoz is köthető, amikor a színpadon egy pillanatra elfelejtette a szöveget, amit óriási blamaként élt meg. Ekkor tudatosult benne végérvényesen, hogy nem szeretné, ha a közönség egy hanyatló, fáradt művészt látna a színpadon. A visszavonulása utáni mindennapok ritmusa teljesen átalakul: a színházi próbák és a stúdiók világa helyett a Balaton melletti szőlője és a borkészítés jelenti majd számára az abszolút menedéket. Elárulta, hogy furcsa módon most pontosan azt csinálja, ami elől fiatalon elmenekült, de a természet közelsége, a kertészkedés és az unokákkal eltöltött minőségi idő adja meg neki azt a lelki békét, amit a múlt viharai után oly régóta keresett. Bár a meglévő darabjaiban még látható, új szerepeket már nem vállal, így végleg lezárul egy korszak a hazai színháztörténetben.
