A hazai televíziózás és újságírás élő legendája, a mindig kendőzetlenül őszinte Tanár úr, vagyis Havas Henrik a napokban ünnepelte a 77. születésnapját. Ez a jeles nap azonban most nem csupán a felhőtlen koccintásokról és a vidám családi köszöntésekről szólt. A közkedvelt és sokak által tisztelt tévés személyiség ugyanis egy drámai, szívbemarkoló interjúban vallott élete eddigi legsötétebb időszakáról, a rákkal vívott elkeseredett, embert próbáló küzdelméről és a benne fészkelő, megfoghatatlan elmúlás miatti rettegésről.
A kíméletlen igazság az, hogy a legendás műsorvezető mögött elképesztően nehéz évek állnak. Az utóbbi időben egymás után érték a brutális egészségügyi csapások: korábban egy súlyos vastagbélrákkal kellett szembenéznie, amit egy komoly és kockázatos szívbillentyűműtét követett, majd jött az újabb sokkoló feketeleves, amikor egy egyszerű rutinvizsgálat során prosztatarákot diagnosztizáltak nála az orvosok. Bár Havas Henrik igazi harcosként, példás fegyelemmel és elképesztő belső önuralommal viselte a rá mért csapásokat, a terápia borzalmas nyomokat hagyott a mindennapjain. Összesen 28 pokoli sugárkezelésen esett át, amelyek során fizikailag teljesen kimerült, ám a harcnak ezzel még koránt sincs vége.
Jelen pillanatban ugyan az orvosi leletek alapján gyógyultnak tekinthető – hiszen a kritikus, veszélyesen magas 11-es PSA-értéke a legutóbbi laborvizsgálatok szerint szinte csodával határos módon 0,03-ra zuhant vissza –, a teljes felépüléshez vezető út még mindig elképesztő gyötrelmekkel van kikövezve. A Tanár úr elárulta, hogy jelenleg is folyamatos és kőkemény kezeléseket kap, egy kétéves hormonterápia kellős közepén jár, amiből még tizenegy küzdelmes hónap van hátra. Ez a terápia pedig mindent felemésztő fájdalommal jár: havonta egyszer egy hatalmas, kínzó injekciót döfnek egyenesen a hasába, amit ő maga is egyszerűen csak pokoliként jellemez.
A fizikai szenvedések mellett Havas Henriket a lelki démonok is marcangolják. A 77-es szám hallatán elgondolkodott az idő kérlelhetetlen múlásán. Kijelentette, hogy szellemileg még mindig a régi, friss és vág az esze, ám a teste már egyre gyakrabban küld vészjósló figyelmeztetéseket, és már nem képes azokra a fizikai teljesítményekre, mint régen. Megrendítően őszintén beszélt arról, hogy ha nála fiatalabbak haláláról hall, az lelkileg teljesen lesújtja. Tudja, hogy a hetvenhét év már vészesen közel van a nyolcvanhoz, abban a korban pedig, ahogy fogalmazott, már illik meghalni. Ez a kerek évforduló egy komoly, félelmetes határkőként lebeg a szeme előtt, és nyíltan beismerte, hogy emiatt bizony komoly félelem és rettegés van a szívében.
A szorító árnyak és a folyamatos kórházi kezelések ellenére Havas nem hajlandó feladni a hivatását. A mindennapi fájdalmak közepette is aktívan dolgozik, rendszeresen publikál a Hócipőbe, és már egy teljesen új regény megírásának a gondolatával is kacérkodik. Bár a tempóból kénytelen volt visszavenni, az alkotóvágy még mindig élteti.
A 77. születésnapját végül egy szűk, nyolcfős családi körben megrendezett vacsorával ünnepelte meg Visegrádon, ahová a szerettei gyűltek össze, hogy kifejezzék szeretetüket. Hatalmas boldogság volt számára, hogy hazatért Spanyolországból, Madridból a 22 éves imádott unokája, Zsófi is, aki ráadásul nem egyedül érkezett: most először mutatta be a szerelmét a családnak, elhozta magával a barátját is. Havas másik unokája, a 17 esztendős Peti is tartogatott meglepetést az ünnepeltnek. A fiatalember, akit eddig szinte kizárólag a bulizás, a pörgés és a csajozás érdekelt – s aki hatalmas sikereket arat a lányok körében –, most teljesen megdöbbentette a családfőt azzal, hogy hirtelen Tolsztojt kezdett el olvasni. Bár a Tanár úr a mai napig nem tudja hová tenni ezt a hirtelen pálfordulást, mérhetetlenül örül neki. Havas Henrik az ünnepi asztalnál ülve elmerengett azon, hogy az ötvenedik születésnapja mintha csak tegnap lett volna, az évek és évtizedek pedig észrevétlenül, elképesztő sebességgel repültek el felette, miközben ő minden egyes nap megküzd az életéért.
