A sors legkegyetlenebb fintora, amikor egy ünnepelt, zseniális művésznek pont a legfőbb munkaeszközével, a saját testével és beszédével kell nap mint nap megküzdenie a túlélésért. Kulka János, a nemzet színésze olyan mély és megrázó őszinteséggel beszélt a mindennapjait megkeserítő belső démonokról, amely után egyszerűen megfagyott a levegő a stúdióban. A legendás színművész, aki egy súlyos, életveszélyes sztrók után tanult meg újra létezni, most kendőzetlenül vallott arról a mindent felemésztő, bénító rettegésről, amely a betegsége óta egyetlen másodpercre sem hagyja el a lelkét, és ami még a kamerák kereszttüzében, a forgatások legfontosabb pillanataiban is könyörtelenül rátör.
A forgatások világa, amely korábban Kulka János igazi mentsvára és természetes közege volt, mára a legkeményebb belső csaták helyszínévé vált. A színész elárulta, hogy minden egyes alkalommal, amikor megszólal a csapó és elindul a felvétel, egy elképesztően súlyos, fojtogató gát emelkedik benne. A betegség következtében kialakult afázia, a beszédközpont sérülése miatt ugyanis a mai napig gigantikus mentális energiákat kell mozgósítania ahhoz, hogy a szavak pontosan úgy hagyják el a száját, ahogyan azt ő eltervezte. Ez a folyamatos készenlét és görcsös koncentráció pedig egy olyan mélyen gyökerező, állandó kudarcélménytől való félelmet táplál, amelyet ép ésszel szinte fel sem lehet fogni.
A színművész elmondása szerint ez a fajta szorongás nem olyan, ami egy idő után magától elmúlik, vagy amihez hozzá lehetne szokni az évek alatt. Ez egy rideg, mindennapos realitás, amellyel minden egyes reggel szembe kell néznie, amikor felkel az ágyból. A legkisebb nyelvi bizonytalanság, egy nehezebben formálható szó vagy egy pillanatnyi emlékezetkiesés is képes arra, hogy azonnal visszarántsa őt a legmélyebb kétségbeesésbe. Kulka János mégis elképesztő, emberfeletti tartásról tesz tanúságot azzal, hogy a szűnni nem akaró belső terror ellenére is újra és újra kiáll a kamerák elé, megmutatva a világnak, hogy a művészi zsenialitás és a lélek ereje a legszörnyűbb fizikai korlátokat is képes, ha csak pillanatokra is, de teljesen felülírni.
A közvetlen környezete és a kollégái feszülten és végtelen tisztelettel figyelik a színész minden egyes megmozdulását a díszletek között. Mindenki pontosan tudja, hogy mekkora súly nehezedik a vállára, és hogy minden egyes sikeresen elmondott mondat mögött egy valóságos és kimerítő magánháború húzódik meg. Kulka János drámai vallomása nemcsak a saját személyes küzdelméről szól, hanem egyben egy segélykiáltás is a külvilág felé, hogy megértsék azt a láthatatlan, de annál valóságosabb börtönt, amit a betegség épített köré, és amiből a mai napig keresi a kiutat.
