Van abban valami egészen megrendítő, amikor az ország egyik legkedveltebb, kétszeres Jászai Mari-díjas színművésze, a legendás Benkő Gyula fia megáll egy pillanatra, és mélyen a lelke mélyére néz. Benkő Péter pontosan ezt tette, amikor kendőzetlen őszinteséggel mesélt a jelenlegi mindennapjairól, a színházi kulisszák mögötti világról és arról az elkerülhetetlen igazságról, amellyel mindannyiunknak szembe kell néznünk előbb vagy utóbb. Bár egy évtizeddel ezelőtt egy interjúban úgy fogalmazott, hogy pontosan úgy éli az életét, ahogy mindig is szerette volna, a színész büszkén és hálával a szívében jelenti ki, hogy a mai napig nincs oka másként látni a sorsát. Nyugdíjasként sem fordított teljesen hátat a reflektorfénynek és a színpadnak, ám a világot ma már egy egészen más, sokkal bölcsebb perspektívából szemléli.
A művész elárulta, hogy a távolság megszépíti az emlékeket, és a színházi világ mindennapi csatározásai, a feszült konfliktusok már egyáltalán nem érik el az ő békés szigetét. Nem titkolja, hogy fiatalabb korában neki is megvoltak a maga harcai és szakmai nézeteltérései, hiszen a színház világa sosem volt mentes az indulatoktól, de határozottan vallja, hogy nem ezek a csaták határozták meg az életútját. Ma már sokkal szívesebben foglal helyet a megfigyelő szerepében, figyelve a fiatalabb generációk munkáját, és azt, hogyan formálják a jövő teátrumát. Hitvallása szerint a színház örök és elpusztíthatatlan, hiszen már az ősember is a tűz körül játszotta a saját történeteit, ez a létezésünk elválaszthatatlan része.
A mindennapok csendjében azonban a művészet mellett egy másik, szinte transzcendens szerelem is kíséri az életét: az állatok, különösen a lovak iránti rajongás. Benkő Péter hangja elcsuklik, amikor a múlt sebeiről beszél, hiszen saját, imádott lovai az évek során sorra elpusztultak, itthagyva őt a gyásszal. Az utolsó, saját tenyésztésű lova harmincöt hosszú éven át volt a hűséges társa, egy olyan mély, ezoterikus kötelékben, amelyet szavakkal szinte képtelenség kifejezni. Bár saját lova már nincs, a mai napig eljár a barátaihoz, hogy megsimogathassa, ápolhassa ezeket a csodálatos lényeket, mert a lelkeknek szüksége van erre a különleges energiára.
A vidéki idillt most egy hűséges kutya és négy macska teszi teljessé, akik gondoskodnak arról, hogy egyetlen perc se teljen el eseménytelenül. A színész nevetve mesélte el a legutóbbi, igencsak fájdalmas házi balesetét is, amikor az egyik macskát próbálta megfogni, hogy rátegye a kötelező kullancsriasztót. Az állat azonban a hirtelen mozdulattól halálosan megijedt, és úgy odakapott a színész jobb kezéhez, hogy az a mai napig sajog. Péter azonban nem haragszik, azonnal magára vállalta a felelősséget, mondván, az ő hibája volt, hogy elhamarkodottan nyúlt a kedvencéhez.
Amikor a családról esik szó, a büszkeség és egy pici melankólia keveredik a szavaiban. Imádott unokája most három és fél éves, egyelőre a felhőtlen játék tölti ki a mindennapjait, így bőven van még ideje eldönteni, mit kezd majd a sorsával. A fia azonban teljesen szakított a családi hagyományokkal, és nem lépett a színészi pályára: nemzetközi protokollszakértőként futott be karriert. Benkő Péter nemhogy nem bánkódik emiatt, de szinte megkönnyebbülten vonta le a konzekvenciát, miszerint a fiának legalább valódi tudás van a kezében. Hiszen ha egy színészt megkérdeznek, mihez ért valójában, arra nagyon nehéz kézzelfogható választ adni. A dinasztia így művészi értelemben most megállt, de a híres színész szerint ez így van jól, boldog és elégedett az életével.
