A nemzet színésze, a mindenki által rajongásig szeretett Molnár Piroska olyan drámai és szívbemarkoló vallomást tett, amelytől még a legkeményebb szívek is óhatatlanul összeszorulnak. A 78 éves művésznő, aki évtizedek óta a magyar színjátszás egyik legstabilabb és legfontosabb tartóoszlopa, most döntött úgy, hogy megtöri a csendet és őszintén beszél arról a sötét, kínoktól terhes időszakról, amikor a fizikai fájdalom már-már minden emberi tűréshatárt átlépett. „Üvöltöttem a fájdalomtól” – vallotta be a színésznő olyan elemi erővel, amely rávilágít arra a küzdelemre, amit a függönyök mögött, a közönség szeme elől elrejtve vívott nap mint nap a saját testével.
A rajongók már egy ideje aggodalommal vegyes tisztelettel figyelték, hogy a művésznő bottal közlekedik, és bár a színpadon minden erejét és tehetségét összeszedve tündökölt, a kulisszák mögött valójában egyre súlyosabb harcot folytatott az egészségéért. Molnár Piroska most részletesen elmesélte, hogy a térdfájdalmai az utóbbi időben olyannyira elviselhetetlenné váltak, hogy a járás minden egyes lépése egy-egy külön kálváriával ért fel. Végül elkerülhetetlenné vált a drasztikus orvosi beavatkozás: a művésznő térdprotézis-műtétre kényszerült, ami egy ilyen korú szervezet számára önmagában is hatalmas trauma és kockázat. A beavatkozás utáni rehabilitáció azonban minden képzeletet felülmúlóan nehéznek és gyötrelmesnek bizonyult, a gyógyulás útja pedig tele volt váratlan akadályokkal és fizikai összeomlásokkal.
A kórházi ágyon töltött magányos éjszakák alatt nemcsak a fizikai sebekkel és a műtét utáni lüktető fájdalommal, hanem a mély lelki mélypontokkal is meg kellett küzdenie. Volt idő, amikor a kétségbeesés úrrá lett rajta, és feltette magának a kérdést: képes lesz-e valaha még méltósággal, segédeszközök nélkül színpadra állni? Piroska azonban igazi harcosként, elképesztő akaraterővel tért vissza az életbe és a hivatásához. Bár a gyógyulási folyamat lassabb, mint ahogy azt bárki remélte volna, a művésznő kijelentette, hogy a színház az ő igazi, legfontosabb gyógyítója. A fájdalomcsillapítók, a napi szintű gyógytorna és az orvosi kontroll mellett a nézők felől áradó mérhetetlen szeretet adja neki a legtöbb erőt a folytatáshoz.
Jelenleg is több darabban játszik párhuzamosan, és bár az állapota miatt bizonyos mozdulatokra, a lépcsőzésre és a hirtelen mozdulatokra még nagyon ügyelnie kell, esze ágában sincs visszavonulni a világot jelentő deszkákról. Azt mondja, az állandó munka és a szellemi frissesség tartja őt életben, és bár voltak pillanatok, amikor az üvöltő fájdalom miatt fel akarta adni, a hivatása iránti alázat mindig átsegítette a legnehezebb, legkilátástalanabb órákon is. Mostanra a legrosszabb, kritikus napok már a múlté, de ez a megrázó vallomás örökre emlékeztetni fog minket arra, milyen emberfeletti áldozatokat és fizikai kínokat vállalnak a legnagyobb művészeink azért, hogy mi, a közönség tagjai, estéről estére csodát láthassunk a színházban.
