A hazai kulturális élet és az irodalmi közösség a legmélyebb, legmegrendítőbb gyászába borult, miután a fájdalmas hírt hivatalosan is közölték a nyilvánossággal: életének kilencvenhatodik évében, csendesen és békésen elhunyt Csák Gyula. A kortárs magyar szociográfia és szépirodalom egyik legmeghatározóbb, korszakos jelentőségű alakja távozott közülünk, akinek munkássága évtizedeken át formálta a hazai szellemi életet. A szomorú és megfellebbezhetetlen halárhírt a Magyar Írószövetség osztotta meg a nagyközönséggel, miközben az intézmény tagjai és vezetői a legnagyobb tisztelettel, hálával és mély, őszinte fájdalommal idézték fel az alkotó rendkívül gazdag, példaértékű pályafutását, valamint a hazai kultúrára gyakorolt kitörölhetetlen, örök érvényű hatását. Az egész ország kulturális elitje és az olvasóközönség most egy emberként, megrendülten gyászolja a zseniális tollú, utánozhatatlan mestert, akinek hiánya azonnal érezhetővé vált a mindennapokban.
Az író egy egészen más világban, 1930. január 12-én látta meg a napvilágot Nyíregyházán, és már egészen fiatalon, szinte gyermekként elkötelezte magát az írott szó, a könyvek világa, valamint a társadalmi valóság őszinte, kendőzetlen és tűpontos ábrázolása mellett. Az évtizedek során nem csupán a szociográfia rideg, mégis végtelenül emberi műfajában alkotott maradandót és utolérhetetlent, hanem számtalan nagy sikerű, komoly visszhangot kiváltó regényt, mélyenszántó elbeszélést és feszült hangulatú drámát is letett az asztalra. Írásai kivétel nélkül hűen, kompromisszumok nélkül tükrözték a magyar valóság legmélyebb, sokszor elhallgatott rétegeit, a kisemberek mindennapi küzdelmeit és a sorsfordító történelmi pillanatokat.
Csák Gyula életművének legkiemelkedőbb, legfontosabb és legmeghatározóbb darabjait egybefoglaló, monumentális válogatott kötete Vallomás címmel jelent meg 2006-ban a Trikolor Kiadó gondozásában, az Örökségünk-sorozat részeként. Ez a könyv azóta is a hazai könyvészet egyik igazi, féltve őrzött ékköve, amelyben az író teljes lelke és intellektusa benne fekszik. Kivételes tehetségét, nyelvi erejét és a magyar kultúráért végzett áldozatos, fáradhatatlan munkáját már korán, hivatalos szinten is elismerték, hiszen 1975-ben megkapta a legrangosabb hazai irodalmi elismerést, a József Attila-díjat, amely végérvényesen beemelte őt a legnagyobbak halhatatlan csarnokába.
Az író távozása pótolhatatlan veszteség mindannyiunk számára, az általa hagyott szellemi és emberi űr szinte kitölthetetlen az utókor számára. Családtagjai, legközelebbi barátai, tisztelői, egykori pályatársai és a hűséges olvasóközönség most egyaránt néma főhajtással, könnyek között emlékeznek a magyar szociográfiai irodalom eme óriására. Történetei, karakterei és súlyos gondolatai örökké velünk maradnak a könyvespolcokon, a könyvtárak mélyén és persze a szívekben. Mindannyiunk emlékezetében egy olyan rendíthetetlen ember képe él, aki az utolsó pillanatig, a legvégső óráig hű maradt választott hivatásához, és akinek a neve most már mindörökre egyet jelent a minőségi, mély, gondolatébresztő és megrázó magyar irodalommal. Nyugodjék békében, emlékét az utókor tisztelettel megőrzi.
