Az irodalmi legendák családi élete a kívülállók számára gyakran tűnik egy tündérmesének, ahol a kreativitás és a harmónia kéz a kézben jár. Lázár Ervin, a varázslatos történetek és felejthetetlen mesevilágok teremtője mögött azonban egy olyan valóság húzódott meg, amelyet a gyermekei most, évtizedek távlatából mertek csak igazán feltárni a nyilvánosság előtt. Az író utódai, akik maguk is a művészet és az intellektus bűvöletében nőttek fel, olyan eltitkolt és megrázó élményekről rántották le a leplet, amelyek alapjaiban változtatják meg a családról kialakult idillikus képet. A családi fészek melege után az első igazi, húsbavágó pofont a rideg külvilág, méghozzá az iskola zárt és könyörtelen intézményi közege mérte rájuk, teljesen felkészületlenül.
A testvérek visszaemlékezései szerint a gyerekkoruk egy egészen különleges, zárt burkot alkotott, ahol az édesapjuk által teremtett szellemi szabadság és szeretet volt a természetes levegő. Amikor azonban eljött az idő, és át kellett lépniük az iskola kapuját, a rideg valóság azonnal és kíméletlenül csapott le rájuk. Az első döbbenet és a mély megrázkódtatás éppen ott, a tantermek feszült és merev légkörében érte őket, ahol hirtelen szembesülniük kellett azzal, hogy az otthon természetesnek hitt értékek és a külvilág elvárásai között elképesztő, áthidalhatatlan szakadék tátong. Ez a hirtelen jött trauma és a felismerés sokkja mély nyomokat hagyott a lelkükben, amelyeket a mai napig hordoznak magukkal.
Az intézményi környezet ridegsége és a merev szabályrendszer teljesen idegen volt a Lázár-gyerekek számára, akik otthon a szabad gondolkodáshoz és az érzelmek őszinte megéléséhez szoktak. Az iskolapadban átélt első negatív tapasztalatok, a tanárok és a diáktársak részéről érkező, sokszor értetlen vagy éppen elutasító reakciók olyan belső feszültséget generáltak bennük, ami hosszú időre meghatározta a tanulmányaikhoz és a közösséghez való viszonyukat. Az édesapjuk hírneve és az abból fakadó elvárások csak tovább fokozták ezt a nyomást, hiszen a hátuk mögött zajló suttogások és a megkülönböztetett figyelem nem menedéket, hanem egyfajta láthatatlan börtönt jelentett számukra a mindennapi küzdelmek során.
A drámai vallomásokból tisztán kirajzolódik, hogy a zsenialitás árnyékában élni korántsem volt egyszerű feladat, és a gyermeki lélek sérülékenysége miatt ezek az iskolai incidensek valódi sorsfordító pillanatokká váltak. A testvérek mostani kendőzetlen őszintesége és a régi, fájó emlékek felszínre hozatala nemcsak a múlt sebeit tépi fel, hanem rávilágít arra is, milyen árat fizetnek a zsenik gyermekei a családi örökségért. A döbbenet, amely egykor az iskola falai között érte őket, egy életre szóló leckévé vált a túlélésről és az önazonosság megőrzéséről egy olyan világban, amely nem mindig tolerálja a különlegességet és a sablonokból való kilógást.
